Látássérülés

A környezetünkről nyert információk 80-90%-át a látásunk adja. Ennek segítségével ismerjük fel pl. környezetünk tárgyait, tájékozódunk, észleljük a veszélyhelyzeteket, informálódunk.

A látás komplex érzékelés, amely magában foglalja a két szem segítségével történő térérzékelést, a távolságbecslést, a részletek-, szín-, forma-, valamint a kontrasztérzékelésnek- és a tárgyak megkülönböztetésének a képességét. E képességek általában az életkor növekedésével egyre csökkennek.

Kit tekintünk látássérültnek?

A látássérülés oka a szem valamelyik részének, vagy a látóidegnek a fejlődési rendellenessége, betegsége, sérülése, vagy pedig a kérgi látóközpont (tehát az agy bizonyos területének) sérülése következtében kialakult működési elégtelenség.

A látássérülés mértéke a látásmaradvány szemészeti adatai alapján határozható meg. Azt, hogy kinek mennyi a látásmaradványa, a látásélesség vagy vízus mutatja meg. Ez a retina felbontóképességét kifejező mérőszám, amely a látássérülés fokát a teljes látás százalékában vagy tört formájában adja meg.

A vízus jele nagy V betű, amely után két sorban találhatóak a két szem látásélességét jelző számok: felül a jobb, alul a bal szemre vonatkozóan. Például így:

     0,25

^V

      0,1

Ez azt jelenti, hogy a jobb szemen 25%-os, a balon pedig 10%-os a látás.

Tág értelemben látássérült az, akinek a látása a látószerv valamely részének (szem, látópálya, agykérgi látóközpontok) kóros elváltozása (betegsége, sérülése) következtében a legkülönbözőbb mértékben csökken. A látássérülés gyógypedagógia megközelítése a WHO által javasolt definíción alapul, azaz látássérültnek tekinthető az a személy, akinek jobbik szemén maximális korrekcióval mérhető látásélessége az ép látás 30%-a (V:0,3), vagy ennél kevesebb, illetve látótérszűkülete nem több 20°-nál. (WHO, 1992)

A látásmaradvány mértéke alapján a látássérültek három csoportját különböztetjük meg:

1. vakok, akik látásmaradvánnyal nem rendelkeznek

2. aliglátók, akiknek látásteljesítménye 0.01 és 0.1 között van

3. gyengénlátók, akiknek látásteljesítménye 0.1 és 0.3 közötti.

Tehát a látássérültek többségének van valamilyen látásmaradványa, ezen hallgatók esetében ajánlott a „vak” helyett a látássérült elnevezést használni. Sajnos a magyar nyelvben a „vak” jelzőnek negatív kicsengése van, így előfordulhat, hogy egy hallgatót megbánthatunk vele. Éppen ezért érdemes őszintén megkérdezni a hallgatót, hogy ő erről hogyan gondolkodik, és a további kommunikációban ezt figyelembe venni.

 

A súlyos fokban aliglátó és a vak személyeket elsősorban a tapintásos és a hallási információszerzés jellemzi. Egy kis látás nagy segítséget nyújt számukra a mozgásban, tájékozódásban, a mindennapi életben, de kevés ahhoz, hogy a síkírás-olvasást elsajátítani, vagy azt hosszú távon használni képesek legyenek. Ők még segédeszköz igénybevételével sem képesek a síkírást-olvasás elsajátítására.

A gyengénlátó (aliglátó) személyre a látáson alapuló (vizuális) információszerzés jellemző. Segédeszközzel képesek olvasni, írni (pl. távcsőszemüveg, nagyító, olvasókészülék). A vizualitás elsődlegessége mellett különböző mértékben támaszkodnak a hallási (auditív) és a tapintó típusú (taktilis) információkra is.

 

A látássérült személyek olvasása, írása tapintható pontrendszer, a Braille-ábécé segítségével történik. Braille kódrendszerében 6 pontos konstellációt alkalmaz. A 6 pont két oszlopban és 3 sorban helyezkedik el. A latin braille kódrendszer 26 betűből, 10 nemzetközileg elismert írásjelnek megfelelő konfigurációból áll, a maradék 28 jel pedig a különböző nyelvek sajátos betűinek kifejezésére ad lehetőséget. Amennyire lehetséges, a különböző nyelvekben az azonos betűvel írt hangokra többnyire azonos pontírású jeleket használnak.

Látássérült hallgatók a felsőoktatásban

1. Nehézségek adódnak abból, hogy a nyomtatott tankönyvekhez, egyetemi jegyzetekhez nem férnek hozzá olyan formátumban, amely lehetővé tenné számukra a tanulást.

Az önálló, számítógép segítségével történő olvasást nagyban segíti, ha a tananyag elektronikus formában elérhető.

Felolvasó program: A számítógép speciális perifériákkal és szoftverekkel felszerelve mind az aliglátók, mind a vakok számára lehetővé teszi segédeszközként való használatát. A felolvasó programok lényege, hogy felolvassák a képernyőn látható szöveget, ami vakok számára az egyetlen lehetőség síkírás olvasására.

Meg kell azonban említeni azokat a negatívumokat, amelyekkel ennél a megoldási módnál számolni kell. Ezek a következők:

• A program karakterfelismerési képessége nem tökéletes, így – a szöveg nyomtatási minőségének függvényében – a szöveg kijavítására is szükség lehet. Ehhez látó segítségre van szükség, ezekben a helyzetekben tehát az önálló olvasás nem valósulhat meg.
• Ha scannelt anyagról van szó, a minősége, így a felismerés hibaszázaléka nagymértékben függ a nyomtatás minőségétől.
• A számítógéppel történő olvasás korlátai közé tartozik még a kézírásos szövegek olvasása, amelyre ez a módszer nem képes. Így pl. a csoporttársak kézzel írt jegyzeteit a látássérült diák nem tudja hasznosítani.
• A másik probléma az ábrák, képletek és egyéb grafikus információk fel-dolgozása. Ezeket ugyanis a számítógép nem tudja felolvasni. A másik probléma azonban, hogy az ábra olyan grafikus elemeket tartalmazhat, amelyet egy veleszületett vak ember nem tud értelmezni.

Ábrák használata: A vak diákok számára a grafikus ábrák feldolgozásánál mindig azt kell végiggondolni: szükség van-e az adott ábrára a szöveg megértéséhez? Hordoz-e a táblázat, grafikon, rajz plusz információt vagy csupán illusztrálja, vizualizálja a szöveg tartalmát? Minden olyan esetben, ha az ábra mondanivalóját a szöveg tartalmazza, a legcélszerűbb azt egyszerűen kihagyni. Ha az ábra új információt tartalmaz, akkor meg kell próbálni az ábra mondanivalóját megfogalmazni. Ez sokkal inkább hasznos, mint ha pontról pontra ismertetjük, hogy az ábrán mi látható.

2. Az előadásokon való aktív részvétel

Ez a vak és a gyengénlátó diákok számára egyaránt gondot okoz, hiszen a táblára írt kézírást, vagy más szemléltető ábrát, képet egy gyengénlátónak sincs esélye jól látni, különösen mivel az előadótermek katedrája általában több méter távolságra van az első padsortól. Hasznos segítség, ha projektor használata esetén az előadó kinyomtatja vagy elektronikusan megküldi a kivetített ábrákat és szövegeket a látássérült diák számára. Így a gyengénlátó diák a kivetített kép helyett a saját példányán, vagy laptopján tudja követni az előadást, a vak diák pedig otthoni gépén el tudja olvasni ezeket. 

A táblára írt szöveg esetében az egyetlen lehetséges segítség, ha az előadó folyamatosan mondja, amit ír, illetve minden alkalommal, amikor egy táblára írt sorra utal, akkor nemcsak rámutat, hanem fel is olvassa azt. Ezt kezdetben sok előadónak nehéz megszokni, ilyenkor megkérheti a látássérült diákot, hogy figyelmeztesse őt, amikor elfeledkezik a táblára írt szöveg hanggal kíséréséről, esetleg megállapodnak a diák szomszédjával, aki ilyenkor halkan közli a táblára írt szöveget.

Az órai anyag lejegyzetelésében nagy segítség lehet a laptop használata és a diktafonra rögzítés. 

3. Az egyenlő feltételek biztosítása a számonkérés különböző formáiban

Az írásbeli vizsga alól felmentés adható, illetve szóbeli vizsgával helyettesíthető.

A súlyos fokú látássérültek tudásának számonkérésére (zárthelyi dolgozat, beszámoló, vizsga stb.) a szóbeli felelet a legegyszerűbb és a látó társakéval leginkább egyenlő feltételek közt történő megoldás. Minden olyan esetben, amikor a feladatok írásban történő megoldásának nincs különleges jelentősége, azt javasoljuk, hogy a tanár tegye lehetővé látássérült diákja számára, hogy szóban mondja el válaszait a feltett kérdésekre.

Azokban a helyzetekben, amikor írásbeli vizsgáztatásra van szükség kétféle könnyítés is adható a látássérült hallgató hátrányainak kiegyenlítésére:

• A látássérült diák a többiekkel együtt számítógépen írja meg a dolgozatot.
• Minden írásbeli feladatnál célszerű és indokolt a látássérült diák számára hosszabb időt biztosítani.

4. Gyakori, hogy a felsőoktatási intézmények honlapjai nem használhatók látássérült személyek által – pedig a számítástechnika fejlettsége ma már ezt lehetővé tenné.

5. Közlekedés

A felsőoktatásban részt vevő látássérült diák esetében – amennyiben nincs más egészségügyi problémája (pl. egyensúlyzavar) – nem indokolt a kísérés, elvárható az önálló közlekedés, legalábbis ismert helyen. Ennek feltétele a fontosabb útvonalak betanulása. Ezalatt segítségre lesz szüksége, ezért a kísérés megszervezése helyett arról a segítőről kell gondoskodni (például kortárs mentor), akinek a segítségével megtanulhatja a látássérült diák, hogy milyen támpontok alapján találja meg az egyes épületeket, termeket, irodákat az egyetem területén.

Az önálló tájékozódást és közlekedést térképekkel (hangos, domború), vezetősávval, a hallgató számára olvasható feliratokkal (piktogramok, braille feliratok) kell biztosítani.

Az életvezetés problémái

Közlekedés

A súlyos fokban látássérült személy nagymértékben korlátozva van az önálló közlekedésben, de megfelelő eszköz és technikák birtokában ez nem lehetetlen. A közlekedést segítő eszközök a fehér bot és a vakvezető kutya.

A súlyos fokban látássérült személyek mozgásos készségei és az önálló közlekedéshez való viszonyulásuk nagyon különböző. Vannak olyanok, akik közlekedésüket néhány ismert hely felkeresésére korlátozva élnek. Ők csak látó kísérő jelenlétében érzik biztonságban magukat, akinek a karját megfogva, annak mozgását követve szeretnek közlekedni. Ezáltal beszűkítik saját életterüket, magányossá és passzívvá válhatnak. Ugyanakkor vannak, akik bátran és magabiztosan vágnak neki egy-egy akár teljesen új hely megkeresésének is.

A látássérült emberek között vannak, akik csak a vizuális mező egy részét látják, néhányuk csőlátó, mások keveset látnak centrálisan, de a perifériás látásuk jó, míg vannak, akik csak fényt érzékelnek, s vannak, akik semmit sem látnak. A környezet leírása sok esetben fontos – szituációtól függően több látássérült ember nem tudja helyesen megítélni a környezetében elfoglalt helyét. Ha a szabadban vagyunk, akkor célszerű leírni, hogy mi van körülöttünk, belső (zárt) térben pedig a helyiség (épület, szoba, terem,…) méretét, bútorzatát, stb.

Egy szobába belépve a látó emberek számára rögtön világossá válik, hogy mit hol talál, merre indulhat el, míg a vak embernek a tapintására, hallására és szaglására támaszkodva kell megállapítania, hogy hol van, s hova mehet. Szólnunk kell arról, hogy a vak emberek hallása és tapintása fiziológiailag nem jobb, mint a látóké. Ezen érzékszervek funkciói viszont mások a megismerés folyamatában. A látó ember tapintással csak kiegészítő információkat szerez, a vak személyek haptikus érzékelésének viszont alapvető kognitív funkciói vannak. Vak embereknél gyakran megfigyelhető, hogy hangok alapján igen jól tájékozódnak környezetükben. Számukra az olyan apró zörejek, hangok is segítséget jelenthetnek, amikre a látó emberek oda se figyelnek. A téri tájékozódás során a vak ember érzékeli léptei zaját, illetve a hang visszaverődését a különböző felületekről – az akadályok felé haladva és tőlük távolodva más-más hangingerek érik így a látássérült embert, segítve őket a tájékozódásukban, közlekedésük során.

A vakvezető kutyával való közlekedés előnye, hogy a kutya általában gyorsabb járást tesz lehetővé és többnyire új célpontokat is meg tud keresni. Hátránya, hogy az épületen belül helyet kell biztosítani számára vagy mindenhova követi a gazdáját, amivel időnként megzavarhatja például az előadásokat. Ezeket a kutyákat kiképezték arra, hogy gazdájuk mellett nyugodtan feküdjenek akár órákon át is.

A vakvezető kutya nem játszótárs – dolgozik – éppen ezért ne cirógassuk, kényeztessük, ne hívjuk, ne zavarjuk, amikor úton van. Ha nincs a kutyán vezető hám, akkor lehet vele barátkozni – a gazdi engedélyével!

Önkiszolgálás

Sok látássérült diák egyetemi vagy főiskolia évei alatt kerül először olyan helyzetbe, hogy szüleitől távol kell gondoskodnia magáról. Ilyenkor a közlekedéshez hasonlóan abban is érdemes segítséget adni, hogy megtanulja az alapvető önkiszolgálási feladatok elvégzését (például a kollégiumban az ételek elkészítése, mosogatás, mosás stb.).

A beilleszkedés nehézségei

A látó közösségbe való beilleszkedés sikeréhez mindkét fél erőfeszítése szükséges: a látássérült személy alkalmazkodó személyisége és a diáktársak, tanárok pozitív hozzáállása.
Az integráció valódi sikere az őszinte partneri kapcsolat. Ennek kialakulásához legfontosabb az őszinteség, hogy a látó hallgatók látássérült társukkal ugyanolyan nyíltan beszéljenek, mint bármelyik másik társukkal: bírálják a viselkedését, jelezzék vissza, ha nem a közösségi normák szerint tesz valamit. A látássérült hallgatónak pedig meg kell tanulnia elfogadni a kritikát és alkalmazkodni a látó közösség szokásaihoz. A kíméletből visszafojtott ellentétek felszaporodva megmérgezik a kapcsolatot.

Néhány apró tanács a súlyos fokú látássérült fiatallal való kapcsolattartáshoz

• Találkozáskor a köszönés után mondja meg a látó személy a nevét, hiszen ő csak a hang alapján tudja azonosítani az embereket (Pl.: Szia, Novák Gábor vagyok). A későbbiekben erre már természetesen nincs szükség. Ha kezet akar fogni, segítse a kezek találkozását, nyúljon a látó ember a tétován elinduló kéz után.
• Nyugodtan szabad olyan szavakat és kifejezéseket használni, amelyben a „lát”, „néz” vagy más látással kapcsolatos szavak szerepelnek. Ehhez a teljesen vak emberek is hozzá vannak szokva, ők is „TV-t néznek”, „látásból ismernek” valakit, és a „Nézd meg!” felszólításra kezükkel tapintják végig a mutatott tárgyat. Kezdetben ez a látó ember számára furcsa lehet, de ez is segíti, hogy a vak emberrel éppolyan természetesen tudjon beszélgetni, mint bárki mással.
• Ha a látó zavarba jön egy új helyzetben, mert nem tudja, hogy hogyan segítsen, kérdezze meg tőle. Ha nem kérdez, hanem a saját ötlete szerint rosszul segít, vak társa pedig a jóindulatot érezve nem akarja megbántani azzal, hogy ezt visszajelzi, az fölösleges, félreértésen alapuló konfliktust okoz kettejük között. Ugyanez érvényes olyan kérdések esetében, amire a látó ember egyszerűen kíváncsi a vak emberrel kapcsolatban: mikor vesztette el a látását. A legjobb minden ilyen esetben nyíltan és őszintén kérdezni – esetleg a visszautasítást megkönnyítve hozzátenni: ha nem kellemetlen neked erről beszélni… A zavart okozó, bizonytalan helyzetekben a legjobb megoldás, ha megbeszélik az adott helyzetet.

A segítségnyújtás

Az egyéni segítségnyújtás két fontos alapelve, hogy a szükség szerinti mértékben és a látássérült személy kívánságait, preferenciáit figyelembe véve történjen. A segítség helyes mértékének eltalálásához tudni kell azt, hogy miben szorul ténylegesen segítségre a látássérült diák, és melyek azok a feladatok, amelyeket nem tud egyedül elvégezni. Ennek ismeretében csak az utóbbiakban szabad őt segíteni, elvárva azt, hogy amit maga is meg tud oldani, abban ne kérjen segítséget.

A szükséges segítség formái a következők lehetnek:

• Segítségnyújtás az egyetem területén és környékén való közlekedés megtanulásában
• Új helyszínre (pl. intézménylátogatás, külső gyakorlat stb.) való eljutáshoz kíséret biztosítása
• Tankönyvek scannelt szövegének javítása
• Ábrák, grafikák értelmezése, a lényeg kiszűrése
• Írásbeli munkák ellenőrzése, segítség a nyomtató használatában
• Zárthelyi dolgozatokra, vizsgákra való felkészülésnél összefoglalás, ismétlés, a megfelelő részek kikeresése a tankönyvekben és jegyzetekben
• Segítség a könyvtár látogatásakor

Hogyan segíthetünk?

• Amennyiben szeretnénk segíteni a közlekedésben, először ajánljuk fel segítségünket (Segíthetek? Hova szeretne eljutni? Megmutathatom a bejáratot?), s csak akkor tegyük ezt, ha az illető elfogadja felajánlásunkat! Sose feltételezzük azt, hogy mi jobban tudjuk, hogy neki mire van szüksége, hiszen már magának a látássérülésnek is sokféle fajtája létezik!
• A látó ember csak úgy lépjen el a vak ember mellől, ha előtte tudatja vele, hogy elmegy – s közölje azt is, ha ismét mellette van. Kellemetlen helyzetbe hozhatjuk a vak személyt, ha még beszél hozzánk, s mi már nem is vagyunk mellette. Fontos, abban az esetben is, ha a látássérült személy számára az adott hely ismeretlen. A látó személyek utasításai, útmutatásai egyértelműek legyenek: pl. jobbra, balra, előtted, 2 lépésre, az ajtó mellett jobbra, stb. Az itt, ott, erre, arra, stb. szavak értelmezhetetlenek. Mindig a látássérült személyt vegyük alapul az irányok megjelölésénél, ne a saját magunk helyzetét.
• Ha a látássérült ember számára megszokott környezetben él, ne változtassunk rajta, de ha mégis elkerülhetetlen – akkor mutassuk meg a változást. Mindent tegyünk vissza a helyére, miután használtuk. A csukott ajtót hagyjuk csukva, a nyitottat nyitva, és ne hagyjunk semmit félig nyitva. Ha egy olyan programon (konferencia, tanfolyam, továbbképzés, ünnepség, stb.) veszünk részt a látássérült emberrel, ahol sokan vannak, tudósítsuk őt arról, hogy kik vannak még jelen, s ki hol foglal helyet. (esetleg praktikus megszerezni előre a résztvevők listáját). Beszélgetéskor is nevezzük meg a partnereinket – főleg első találkozás alkalmával – ismerős társaságban ez már nem fontos. Amennyiben a látássérült ember egyedül érkezik pl. egy nagy konferenciaterembe, ami már elég zsúfolt – segítsünk neki helyet találni (egyik kezét a szék támlájára, másikat az asztalra vagy az ülésre helyezve), s közöljük utána távozásunkat/maradásunkat.
• Ha valamilyen tárgyát (pl. kabát, tásak, fehér bot, evőeszközök, stb.) nem ő helyez el valahol, akkor meg kell mutatni neki a helyét, azt, hogy hol találja meg. A leesett tárgyakat meg tudják keresni, ha nem gurultak el olyan helyre, ami már hallótávolságon kívül s elérhetőség szempontjából is messze, eldugva van (pl. szekrény alá) Minden olyan feladatot, még ha több időt is vesz igénybe, amit önállóan is képes véghezvinni a látássérült személy, hagyjuk, hogy egyedül csinálja meg! (étkezés, közlekedés, öltözködés, tisztálkodás, vásárlás, információ kérése, stb.)
• Minden tevékenységhez elegendő időt kell biztosítani és elő kell segíteni a minden érzékszervvel való ismerkedést (látás, hallás, tapintás) – ha erre mód van, s nem okoz nagy feltűnést. Ha a látássérült személy kollégiumba kerül, fordítsunk figyelmet a megfelelő szoba kiválasztására. Ha lehet, a szoba közel legyen a mosdóhoz, mellékhelyiségekhez, hogy a vak embernek ne kelljen állandóan segítséget kérnie alapvető szükségleteinek elvégzéséhez. Feltétlenül mondjuk el, hol helyezkedik el a kollégiumi mentor szobája, hogy szükség esetén segítséget kérhessen. A kollégiumban válasszunk számára könnyen megközelíthető ágyat!

Forrás

Földiné Angyalossy Zsuzsánna: Ismeretek a látássérült személyekről

(A tanulmány az Ismeretek a fogyatékos, akadályozott személyek segítésére felkészítő képzések hallgatóinak című kötetben jelent meg a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány kiadásában.)

Gadó Márta: Látássérült hallgatók a felsőoktatásban

(A tanulmány a Fogyatékos hallgatók a felsőoktatásban című kötetben jelent meg az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar gondozásában.)