Impresszum | Copyright © 2024 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi EgyetemBME
- Hallgatói ügyintézés
- Kollégiumok
- Programajánló
- Karrier
- Rendezvényszervezés
- Kapcsolat
Kognitív torzításaink a mindennapokban
Történik valami, valaki valahogyan viselkedik velünk, és mi megpróbálunk következtetéseket levonni a helyzetből. Gyakran előfordul azonban, hogy ezek a következtetések elrugaszkodottak a valóságtól, a tényektől, amelyeket biztosan tudunk. A túl korai vagy önkényes következtetések rengeteg félreértést és felesleges szorongást tudnak okozni.
A messzemenő következtetések egyik fajtája, amikor a jövőre vonatkozó következtetéseket vonunk le, elegendő információ, bizonyíték nélkül, mintha képesek lennénk megmondani előre, mi fog történni.
Például:
Ezeknél a következtetéseknél feltehetjük magunknak a kérdést:
Nagyon sok szituációban megállapíthatjuk, hogy tulajdonképpen nem látunk a jövőbe.
„Az, hogy most elakadtam, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy meg fogok bukni. Igen, van arra esély, hogy megbukok, de arra is, hogy átmegyek. Megteszem, ami tőlem telik, és majd meglátjuk, hogy sikerül.”
Ezzel nem tagadjuk, hogy a negatív kimenetel is benne van a pakliban, de a pozitív kimenetel lehetőségét sem hagyjuk figyelmen kívül. Koncentrálhatunk arra, amit a jelenben meg tudunk tenni, és számunkra segítő gondolatokra válthatjuk a figyelmünket.
Kiterjeszthetjük ezt a gondolkodásmódot más témákra, például párkapcsolatainkra is.
"Attól még, hogy eddig nem volt barátnőm, még később lehet. Nem feltétlenül az találja meg könnyebben a párját, aki nagyon sok párkapcsolatba belemegy. Az értékességem nem attól függ, hogy van-e barátnőm vagy nincs. Jelenleg aktívan keresem a hozzám illő társat, és addig is fejlesztem magam."
Az önkényes következtetések másik fajtája, amikor úgy teszünk, mintha gondolatolvasók lennénk.
Ilyenkor a másik viselkedéséből vonunk le „egyértelmű” következtetéseket, úgy, hogy konkrétan nem tudjuk, mit gondol, mit érez a személy, mit miért csinál. Ha meg vagyunk győződve a saját következtetésünk igazáról, nem fogunk a másiktól visszajelzést kérni, ami csak még nagyobb félreértéshez, elharapózó konfliktushoz, szorongáshoz vezet.
Például:
Ezeknél a következtetéseknél is fel lehet tenni az előbb említett kérdéseket, lehet ötletelni, hogy milyen egyéb magyarázatok lehetnek a másik viselkedésére (Mással is szokott így viselkedni? Rossz kedve van? stb.), lehet hipotéziseket megfogalmazni és tesztelni, hogy a másik miért viselkedik úgy, ahogy, illetve célszerű visszajelzést kérni magától a másik személytől.
Például:
Összességében, nyugodtan lelassulhatunk, ne együk olyan forrón a kását! Vizsgáljuk meg a következtetéseinket, hogy azok vajon helytállóak-e vagy kevésbé. Attól még, hogy a saját következtetéseinkről van szó, nem biztos, hogy igazak...
Készítette: Menyhárt Emese, pszichológus