BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

A gyász szakaszai

Ha a gyászra gondolunk, általában egy szeretett családtagunk elvesztése jut eszünk, azonban gyászt nem csak ezekben a konkrét helyzetekben élhetünk át. Gyászt élünk meg egy szakítás során, egy sikertelen vizsga után, vagy akár akkor is, amikor egy másik városba, országba költözünk. Ami közös ezekben az eseményekben, hogy megváltoztatják a világról, önmagunkról alkotott képünket (pl. hogy mi minden akadályt le tudunk küzdeni), extrém esetben (pl. egy szerettünk halálesetében) akár össze is törthetik azt.

Ilyenkor hozzá kell igazítanunk a gondolkodásunkat a megváltozott valósághoz, ami egy nagyon igénybe vevő folyamat lehet. Az érzelmi terheléshez az is nagymértékben hozzájárulhat, hogy korábban állandónak hitt jelenségek szűnnek meg állandónak lenni, ennél az esetben is szükséges a belső világunkat a valósághoz igazítani. Sok esetben egy gyászfolyamat azért akad el, mert túlzó mértékben eltávolodunk az érzéseinktől, sokszor annak érdekében, hogy a fájdalmat ne kelljen átélnünk, de ennek következtében viszont könnyen beleragadhatunk egy ördögi körbe.

Ilyenkor a pillanatnyi enyhülésért cserébe feláldozódnak a gyógyulás mélyebb szintjei.
Vessünk egy pillantást gyász szakaszaira: a Kübler-Ross-féle modell szerint a gyásznak 5 szakasza van, a tagadás, a dühösség, az alkudozás, a depresszió és az elfogadás.

1. Az első szakasz, a tagadás a pszichénk egyfajta önvédelmi mechanizmusa, amely során megpróbálja magát megóvni a túlzó mértékű érzelmi leterheléstől, hasonló a funkciója, mint a biztosító szekrényeknek a házak áramkörei esetében. Ha belegondolunk, testünk idegrendszere ilyen szempontból egész nagymértékben hasonlít egy ház áramköreire.
2. A második szakasz, a dühösség, olyan szempontból előrelépés, hogy egy érzés intenzív megélése, ami szerves része a gyász feldolgozásának, és közelebb is visz minket önmagunkhoz. Ez azonban még egy kifelé irányuló érzés, sok esetben mások, illetve önmagunk hibáztatását is magába foglalja, ami miatt nem tekinthető végállomásnak. A korábban már említett módon a gyógyuláshoz belső világunkat kell átrendezünk.
3. Az alkudozás egyfajta kifinomultabb formájának tekinthető a tagadás szakaszának, amiben már nagyon sok racionális érv felsorakozik, aminek a tagadáshoz hasonló énvédelmi funkciója van.
4. A negyedik szakasz, a depresszió, akkor következik be, amikor belátjuk, hogy a korábbi módszereink nem bizonyulnak kellő mértékben hatékonynak abból a szempontból, hogy távol tartsák a gyász okozta fájdalmat, és elkezdjük elfogadni a veszteségünk realitását. Ez egy nagyon nehéz, lelkileg igénybe vevő, szomorú időszak minden ember számára, azonban ezeknek a szomorú érzéseknek a megélésével tudjuk azt biztosítani, hogy a korábban már említett módon ne távolodjunk el túl nagy mértékben önmagunktól.
5. Az elfogadás szakaszban a szomorúság érzése még mindig intenzíven jelen lehet, azonban sok esetben tudjuk az érezni, hogy kezd visszatérni az életkedvünk és az életörömünk. Nagyon jól illusztrálják ezt a szakaszt Orvos-Tóth Noémi gondolatai, miszerint „A gyász nem múlik el. Nem múlik el, csak körbenövi az élet.” 

Fontos gondolat, hogy a gyász egy természetes folyamat, amit mindannyian átélünk, azonban ha úgy érezzük, hogy az átlagosnál hosszabb távon marad fenn, akkor érdemes lehet szakember segítségét kérnünk. A gyásznak ezt a formáját komplikált gyásznak nevezik, ami sok esetben akkor következik be, hogyha a veszteségünk tárgya integráns része volt az életünknek, és nem tudjuk elképzelni, hogy nélküle is tudunk teljes életet élni. A veszteség mindig fájdalmas, azonban nagyon fontos, hogy megéljük a saját életünket, ennek következtében tudja majd az körbenőni a korábban már említett módon a veszteségünket.